Láttam az első fecskéket

Az alábbiakban közreadom Eszter lányom cikkét a húsvéti Csíksomlyóba
Gödöllőről gyalogosan zarándokló nászutas házaspár fogadásáról - mely
megjelent a pusztamonostori baráti kör lapjának Pünkösd előtti számában.

Közreadta:  Merva Eszter

Láttam az első fecskéket

Szerencsém
van, olyan jó kis mozgolódó családom van, állandóan mennek, mindenfelé
járnak. Néha már úgy érzem, én is jártam arra, amerre ők, hiszen sokat
mesélnek, sok fényképet és élményt hoznak magukkal. Volt már úgy,
rajtakaptam magamat, hogy úgy mesélek másoknak én is a spanyolországi
Santiago de Compostela-ba vezető Szent Jakab zarándokútról, mintha én
is jártam volna rajta. Húgom 2005-ben járta végig, szüleim 2008-ban
tették meg gyalogszerrel az utolsó 500 km-ét.

Biztosan sokan
hallottak erről a tévében, több műsor készült, élménybeszámolók,
könyvek íródtak róla, van már magyarországi klub is azoknak, akik
megjárták az Utat, spanyolul a Camino-t. Már maga az alaphelyzet is
csábító és borzongató: egy hónap gyaloglás új tájakon, új emberekkel
egy másik világban. Évente több tízezer zarándok járja az észak-spanyol
apró falvakat, gyakori, hogy próbatételként esküvő előtt álló párok,
vagy első közös élményként nászutasok járják az utat.

Nem újdonság a zarándoklat a monostoriak körében sem.

Nagymamám
mesélte régi történetekben lapozok – képzeletben. Gyalog mentek
gyerekként Szentkútra, lovaskocsik kísérték a menetet, őnekik a
zászlókat kellett vinniük, s így énekeltek együtt az úton. Az ember
előtt ott lebegnek ezek a képek, a beszámolók alapján elképzelt látvány
a zarándoklatról, a megérkezésről, a pihenő emberekről.

Mégis, amikor jött az üzenet: „Befogadnátok őket egy éjszakára?”, sokkal valóságosabb lett számomra ez az egész.

Gödöllőről
induló, és Monostoron áthaladó, a húsvéti Csíksomlyóba gyalogosan tartó
nászutas pár várt a visszajelzésünkre, második éjjelükre adnánk-e
szállást nekik.

Hetekkel előtte már izgatottan készültünk az
érkezésükre, mi legyen a vacsora, melyik ágyneműt húzzuk fel nekik,
vajon tervezzünk-e közös programot, vagy majd visszahúzódnak pihenni a
szobába, amit szállásként felajánlottunk nekik, tudnak-e majd jót
aludni a kisfiunktól. Rengeteg minden kavargott a fejünkben, hiszen nem
ismertük sem őket, sem a zarándok-állapotot személyesen.

Délután
érkeztek, átfagyva a szeles hideg időben. Nagy hátizsákok, izomláz és
talpfájás. Egy csésze teával oldódtak fel, aztán bizony aludtak két
órát vacsora előtt. Palócleves volt a menü, és egy kis zölséges-húsos
kölesegytál, kicsit a leves jótékony ereje miatt, kicsit a nógrádi
ősökre utalva, akik annak idején újranépesítették a falunkat, a
kölesegytál pedig a spanyol paella magyar-könnyű változata volt, nem
kihagyva mellé a jó vörös házibort sem, minden zarándokmenü
elengedhetetlen részét. Este még sokáig beszélgettünk a kandalló tüze
mellett. Nagyon jó volt megismerni őket, az új életet kezdőket, akiknek
megmutathattuk, mi hogyan élünk, és akik elmesélhették, ők hogyan
szeretnének.

Másnap 30 km gyaloglás várt rájuk, Jászapáti volt a
céljuk, időben indultak. Elkísértük őket a templomig, ahová be is
tértek lelkierőt gyűjteni az újabb naphoz. Megálltak a vándorokat
megszólító világháborús huszárunk előtt, ott búcsúztunk el tőlük.

Horkának
és Péternek köszönhetően most valóban részese lettünk egy útnak, már
nekünk is lett saját történetünk, az övék részeként. Büszke voltam,
ahogyan hazafelé tartottunk. Szép volt a falu, a templom, a táj, ami
vendégül látta a vándorokat.

Lassan itt a pünkösd. Csíksomlyón
újra hatalmas tömegek gyűlnek össze, sokan mennek majd Magyarországról
is. Egyre többen gyalog teszik meg az utat.

Látom, ahogyan évek
múlva ilyenkor már mozgolódik Pusztamonostor is, várja a vándorokat,
sokan közülünk is elindulnak majd a búcsúra.

Lehetetlen lenne egy kárpát-medencei, közép-európai Camino, a Mária-út részévé válnunk?

Túl álmodozón hangzik mindez?

A fecskék érkezése a tavaszt hirdeti. Az elsők már itt jártak, mi láttuk őket, most elmeséltük mindannyiótoknak.

Merjünk hát hinni nekik!

Krisztné Merva Eszter